Kemény telem

Én kegyetlennek érzem a nyugalmat,
mert reménytelen:
már nem langyosítja tavaszi fuvallat
kemény telem.
Az orkán elcsendesült ugyan,
kifújt a Napnak heve,
lejjebb szállt az égen, bealkonyult.
Elfolyt leve.

Nincs új látomás a szürkületben
- veszett fejszenyél -
az ember csak néz rettenetben,
nem remél.
Csak járja útját reggeltől estig,
akár a marha,
barát nincs, kedvre nem derítik;
nem fakad dalra.

Lehetne áldás a nyugalom talán
- csak nem nekem -,
ha nem állna az emlékek falán:
reménytelen,
fekete bazalt betűkkel írva.
Volt egy esély,
amely mindenkinek megadatott.
És most sekély
a víz, amely mégis a számig ér.