Szecsődi Kristóf: Tabula Rasa
De még mennyire korlátozott!
Folyton félreértjük egymást.
Ha azt gondolnám, hogy átkozott
tisztán érthető, amit írok vagy mondok,
és mert nem lehet, semmi nincs már,
ami félre vihetné a szándék
következményét, mindig ott egy gikszer,
elferdül a cél, hiába az irányzék
pontos volta, és ikszszer
kipróbált a mód immár,
mire odaér akár a legszebb ajándék,
már csúnyán át is változott.
Mást értesz a szavakon,
gesztusokon, mint a másik.
Az elméd ebbe hiába vásik,
neked mást jelentenek:
ütni véled a simító kezet,
magyarázataid már értelmetlenek,
hiszen az út már lezárult,
amelyen a megértés illúziója
a végtelenbe tágult.
A volt közösség helyén a fal mered,
amelyen fejedet - ha akarod - döngetheted,
és végül úgyis csak megtörheted.
(Az sem jobb, ha a szíved reped.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.