Azt mondják, kőléthez nem kell soha semmi:
könnyű dolog lenne kemény kővé lenni.
Koptatna esővíz, csiszolhatna a szél,
egy darab andezit a magánytól sem fél.
Jó lenne, ha szívem kővé válna végre,
nem várnék már híven a jóra, a szépre.
Minek várni arra? Soha nem jön többé,
hát váljak én magam rideg, kemény kővé!
A kőszívnek nem fáj, ha repeszti bánat.
Sivár, puszta a táj? Csak hideg szél támad?
Nap tüze hevíti, fagy repeszti széjjel,
homokká elporlik csillagtalan éjjel.
Azt mondják, a kőszív élete kietlen,
de ha kőből lennék, nem kéne szenvednem.
Semmi nem fájhatna. Sötét, sivár éjjel
csöndes magányomban porrá hullnék széjjel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.