A szobába befolyik a sötét,
amióta nem tart már meg karod.
Én úgy hittem, hogy te is akarod,
hogy karomat én fonjam köréd.
Nagy a csönd énnálam, hogy elmentél,
a zárt ablakokon kívül lárma
zakatol, de belül, mint egy tárna,
ásít a hiány, és még tart a tél.
Nem tudom, hoz-e fényt rám a tavasz,
vagy csendembe fagyva élve halok
újra; ez már egyszer átélt szakasz.
Minden levegőmmel árnyalakok
libbennek, lélegzetük behavaz.
Meleged nélkül halálra fagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.