2014. március 17., hétfő

Sötétben


A szobába befolyik a sötét,
amióta nem tart már meg karod.
Én úgy hittem, hogy te is akarod,
hogy karomat én fonjam köréd.

Nagy a csönd énnálam, hogy elmentél,
a zárt ablakokon kívül lárma
zakatol, de belül, mint egy tárna,
ásít a hiány, és még tart a tél.

Nem tudom, hoz-e fényt rám a tavasz,
vagy csendembe fagyva élve halok
újra; ez már egyszer átélt szakasz.

Minden levegőmmel árnyalakok
libbennek, lélegzetük behavaz.
Meleged nélkül halálra fagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.