Rovarok rágják egyre a szívemet.
Persze ez csak olyan költői kép.
Nem tépek szirmokat: szeret vagy nem szeret.
Virágok nélkül is tudom azt rég.
Napfényes délutánt kellene élnem,
tündöklő alkonyt. Pontosan tudom.
Valami elromlott már nagyon régen.
Páros magányban járok utamon.
Minden estére jönnek a bogarak.
Fejemben szinte ezer zsibong,
és nem látok semerre mást, csak mocsarat,
amelyből kiáll pár égett facsonk.
Teljes a pusztulás és káosz bennem,
alig tart össze már a bőr.
Más úton kellene tán továbbmennem?
Minden kaput lezárt a kapuőr.
Bogarak eszik folyton a lelkem,
húsevő, szent szkarabeuszok.
Milyen a boldogság? Már elfeledtem.
Fülembe megint a semmi szuszog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.