Csörömpöl, zakatol agyam,
nem talál mást, aki felnyit,
benne: létet, boldogtalant.
Ájulás kerülget éjjel,
a nappal újra megaláz.
Hiába villogott vészjel,
lassan már elemészt a láz.
Kiszáradt álmok zizegnek
koponyám boltíve alatt;
nincs pihenése idegnek,
szívnek, a lázból ez maradt.
Nem súghatsz örömhírt, semmit.
Azt csak lázálmom képzelte,
hogy jó szerencsém majd felnyit
egy ajtót, s szabadul elme,
szív, és lélek; él csipetnyit,
mert a halált átvészelte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.