Élnem kellett volna valóban,
helyette itt ülök a hóban.
Előttem folyton mélyül az árok,
torkom megszakad, úgy kiabálok,
s üvöltésem nem hallja senki.
Melegebbre kellett volna menni.
Én ma sem tudom, hogyan kell élni,
habár most már jó lenne nem félni.
Hidat verni az árok fölött,
amelybe a semmi beleköltözött.
Habár mindegy, hogy mit kiabálok:
egyszer majd csak föltelik az árok.
Megfogadtam a népdalok szavát,
és mint egyszeri legény saját panaszát
kiabálom bele a gödrökbe,
hogy eltemethessem mindet örökre,
saját bajaim és talán a másét.
Ezért írok, nem holmi díjazásért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.