An ember sparked will softly glow,
and fed by fuel, will grow and grow.
I once was cinder, sparked by you,
first timid. . . till the flames then grew.
And so our start was touch of dawn,
with amber hue, for I was drawn
to eyes so welcoming and warm
I never guessed you’d do me harm.
Like morning glory, love in June
the rapture of mid-afternoon,
romance of which the ancients wrote,
our passion had no antidote.
And with the dusk, though scarlet tinged,
our love began to come unhinged,
for clouds arrived, which filled your eyes,
extinguishing bright twilight skies.
With cold of night came shadows’ pall,
and I could not tear down your wall.
By midnight’s hour, the fire was dead.
Mere ashes smoldered in its stead.
You left, and should you reappear,
I’ve vowed to shun you. Now I fear
the very thing for which I yearn -
one touch. . . and then again - to burn.
Salaklány
Ha egy szikra fellobban,
egyre nő, jobban, jobban.
Hamu volt és megfújták,
gyengén... nő az első láng.
Hajnallal jött a kezdet,
sárga Nappal érkezett,
úgy megfogott két szeme,
nem hittem, hogy sértene.
Mint fény reggel, nyárelőn,
szerelem volt lebegőn,
románc egy szép délután,
nincs ellenszer azután.
Szürkülettel, mint beteg
őrület, megérkezett
a felhő a szemedbe,
bent az eget elfedve.
Jött a hideg éjszaka,
árnyékok leples hada.
Falat emeltél, a gúnyt,
éjfélre tüzed kihúnyt.
Elmentél. Jönnél újra,
elkerülnélek bújva:
meglátnálak még téged,
egy érintés... és éget.
(fordította: fabijoe)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.