de mellettem sem hallod meg sosem.
A pokol-verseket csak magamnak ásom,
mélyükben vár egy tűzszemű totem.
Vad sötétség árad égető szeméből,
mint olaj kúszik a lélekre fel.
Elragad, hit, jövő szótlanul elé dől,
száztizenkettőre* a semmi felel.
Még ásom a verset. Távol még az alja.
Nem lelem fenekét sosem talán.
Aki a hívó szót csak egyszer meghallja,
egyre várja, indul-e karaván.
Hosszú lesz még az út, és aki sokallja,
menjen inkább moziba délután!
(*segélyhívás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.