Csernobil

Mozdulatlan már a csend,
halott a táj.
Itt nem repül madár.
A szélben itt-ott néha leng
egy-egy törött ablakkeret;
mindent megmérgezett a nincs,
hiány süvölt a táj felett, mint szélvihar,
mégsem mozdul semmi sem.

Csak áll a csend
itt bent,
és kívül is,
bár villamos zörög,
és ember él a messzeségben,
házak falán
is villan reggelente játszi fény.

Még vagyok.
A sejtjeimbe gyűlt anyag még dolgozik;
míg tart a lendület, a meglökött golyó gurul,
hát létezem.
Kádat súrol,
programot és verset ír
két kezem,
s agyam.

Mióta nem vagy itt velem,
köröttem itt vár Csernobil,
és a létezés a Zónában
céltalan.