Az ablakig csörren a hangjuk.
Csak gyötrelem várhat ránk,
hogyha, mint én, hagyjuk.
Nyerít az úton a zebra,
ha lábbal rátapodom.
Ezt nem játszhatom babra:
már látszik koromon.
Folyton a fejemre lépnek:
a zebra én vagyok.
Engem használnak féknek.
A csík rajtam ragyog.
A versek mit sem érnek,
amit magam után hagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.