Az ismert színek, körvonalak
kifakulnak és elmosódnak.
Lidércet teremt a szempillantás.
Bár kint, a borostyánon holdfény
csordul, ezüstöt folyat zöldön,
a kis szoba most sötét börtön,
amelyben kavarog az örvény.
Megmoccan a szekrény, reccsen és
átsuhan egy árny a falamon.
Lélegzetet vesz a kalapom;
sóhaja, mint egy szárnyrebbenés.
Ablakszárny csattan, még lámpa ég
a szemközti ház sötét falán.
Dolgozik ott valaki talán,
vagy világítja a szenvedélyt?
Felhő kúszik a fél Hold elé,
az árny a borostyánból is kinő
most már; csendes minden, az idő
járhat már hajnali egy felé.
Nem alszom még, csak forgolódom
szüntelen, nincs elég levegő,
izzadok, lucskos a lepedő,
egy könyv megmozdul a komódon.
A kis szoba, mint egy sötét kút:
csak távolról csillan bele fény.
Éjszakája nem hordoz reményt,
nem látszik belőle a kiút.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.