Már nem változol

Minden reggel tükörbe nézel, borotválkozol,
és nem látod, hogy egy évben mennyit változol.
Egy úton jársz oda-vissza, mint vak bányaló,
és nem érted, hogy az élet így mire való.
Rádiót hallgatsz, olvasod a napi híreket,
nem érdekel: áradásuk maga alá temet.
Verset írsz, vagy mások írásait bírálgatod,
a nyugdíjig még hátralévő éveket számolod.
Szürke volt az évtized, a következő homály,
szíved még egy utolsó megdobbanásra vár.
Minden reggel ott zötyögsz a tizennyolcason,
régen volt, hogy lelkesedtél a vizes nyolcason.
Táncos lábad viszeres lett, a lépcsőn lihegsz,
sportolhatnál, de azt mondod, és aztán kinek?
Az utcán még megnézed a csinos lányokat,
de már régen nem te vagy az, aki válogat.
A szép nők már vigyorognak, ha lennél kanos:
"mit is akarhatna tőlem ez a vén szaros?"
Falnak fordulsz esténként, és úgy alszol el,
semmibe fullad a léted, de már nem érdekel.
Büszke vagy, hisz' fölneveltél egy-két gyereket,
és pontosan tudod, életedben már semmire sem viszed.
Túl öreg vagy, nem leszel már osztályvezető
(ez karrier?), az út végén vár a temető.
Minden reggel tükörbe nézel: borotválkozol.
Lassanként aztán elvérzel. Már nem változol.