Hiába adtam két apró kezedbe a fényes Napnak korongját,
hiába hoztam éjjeledbe milliárdnyi apró csillagszikrát,
hiába szúrt szívedbe a tóparton susogó sásnak halk zaja,
hiába súgtam ott halkan füledbe: maradj! még ne menjünk haza!
Hiába ringott csónakunk az éjszakai égbolt sötét vízén,
hiába mondtam, holnap ott hagyunk mindent magunk mögött, te meg én,
hiába szállt az égre pacsirta, felhők között hiába dalolt,
hiába gondoltuk még másnap, hogy szép volt és talán mese sem volt.
Hiába mondtad ott nekem, hogy elfeledni ezt soha sem szabad,
hiába válaszoltam én, elmém megőrzi alakod és szavad,
hiába jött a nappalra éjjel, és a sötét éjszakára fény,
hiába volt. Ma más úton mész el, más otthonból indulsz el, mint én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.