Hiába adtam két apró kezedbe a fényes Nap korongját,
hiába hoztam éjjeledbe milliárdnyi apró csillagszikrát,
hiába szállt füledbe a parton susogó sás halk zaja,
hiába súgtam halkan füledbe: ne! még ne menjünk haza.
Hiába ringott csónakunk az égboltnak sötét vízén,
hiába mondtam ott hagyunk mindent mögöttünk, te meg én,
hiába szállt az égre pacsirta, és felhők között dalolt,
hiába gondoltuk még másnap: szép volt és mese sem volt.
Hiába mondtad nekem, hogy ezt elfeledni soha sem szabad,
hiába mondtam én, hogy elmém megőrzi alakod és szavad,
hiába jött a napra éjjel, és a sötét ékszakára fény,
hiába volt. Más úton mész el, más otthonból indulsz el, mint én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.