zörrent agyamba titkon a mégse.
Folyton vádolnám magamat ─,
fordultam félre, csak, hogy megértse.
De akármerre, bárhogyan néztem,
nem volt ott csak előre, és tovább;
csilloghatott rajtam fényes vértem,
lettem volna inkább még ostobább!
De miért is kellett ez a káosz?
Az emlékek így is szertehullnak,
ahogyan közeledem a mához.
Ha engedném, akkor már fakulna,
és be is sározódna a varázs.
Olajszag sincsen, üres a garázs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.