sötétben, levegő nélkül
tátog, mint egy tarajos gőte.
Arca színe lassan kékül.
Azt, hogy a bányamester lőtt-e,
el nem meséli emlékül.
A szerelő aknában fekszik.
Mésziszap csöppent szárnyára,
pedig mennyit várt már napestig!
Most eluralja lázálma:
az eget festi át, ha úgy tetszik,
akár bíborról sárgára.
>
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.