és reggelre újra föltámadok.
Folyton emlékek előtt ülök,
a jelen ellen lázadok.
Szegeket vernek tenyerembe
vörösen izzó vágyaim.
Elrévedek a szerelembe
múlt áttetsző árnyain.
Messzire kerülnek az örömök.
Mindegy, kicsik vagy nagyok,
én sorsom képébe röhögök:
lehetetlen, de itt vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.